Lefolyótisztítás

Lefolyótisztítás alkalmával eldugult lefolyóinkat megtisztíthatjuk saját magunk is természetes vagy kémia vegyszerekkel.
A természetes lefolyótisztítók árban jóval kedvezőbbek, mint bolti társaik, és szinte minden háztartásban fellelhetőek. Trisó, szódabikarbóna és ecet, az utóbbi kettő összekeverésénél figyelünk arra, hogy ezen szerek heves pezsgés kíséretében reakcióba lépnek egymással. Ha nincs kedvünk a házi szerekkel kísérletezni, választhatjuk a boltban kapható márkás lefolyótisztítók egyikét, ezek valamivel hatásosabbak is. Fürdőkádaknál, zuhanytálcáknál alkalmazhatunk WC pumpát is, ha a pumpa nem elegendő, akkor a fenti módszerek egyikével folytassuk a lefolyótisztítását.

Ha már ezek a módszerek sem segítenek, hívjon szakembert!

 

Lefolyótisztítás géppel

Profi csapatunk a hét minden napján, a nap 24 órájában, ingyenes kiszállással és kedvező áron áll eldugult lefolyójának rendelkezésére! Hívásától számítva 1-2 órán belül kiérkezünk. Küldetésünknek tartjuk, hogy a dugulás elhárítás a lehető leggyorsabban, költség takarékosan és járulékos károk nélkül történjen. Mivel duguláselhárító szakembereink úgy tekintenek otthonára, mint a sajátjukra, így az elvégzett munkáinkra 72 órás garanciát vállalunk.

eldugult lefolyók gépi tisztítása, lefolyótisztítás bontás nélkül

Mindenki aki már találkozott csatorna vezetékek csövek dugulásával, vagy eltömődött lefolyó szifonnal, megtapasztalhatta, hogy leghatékonyabb módja a lerakódások eltávolításának a gépi mechanikus, azaz spirálos lefolyótisztítás. Ezért használja a duguláselhárító szakemberek többsége ezt a jól bevált módját a lefolyóink tisztításakor. Családi vállalkozásunk mely több évtizede végez lefolyótisztítást Budapest területén, mára már eljutott arra a szintre, hogy rendelkezünk a legkisebb átmérőjű csatorna csövektől a legnagyobb átmérőjű lefolyó vezetékek tisztításához szükséges berendezések széles skálájával. Így bármilyen szennyvíz lefolyó dugul el otthonában, irodájában, felkészülten érkezünk minden bajba került Budapesti címre. Azért fontos a megfelelő spirál használata lefolyó tisztítás alkalmával , hogy semmiképpen ne tegyünk kárt lefolyó vezetékeinkbe. Mivel az eldugult csatorna vezetékek többsége már elöregedett, sokszor korrodált illetve anyagából adódóan csőfala elvékonyodott.

Hívjon minket bizalommal
Duguláselhárítás: 06-20-942-0586

Mobilról kattintva azonnal hívható!
Non-Stop készenléti szolgálat

 

A konyhai lefolyótisztítás trükkjei

A  rendszeres  konyhai  dugulás  bárkinek  megkeserítheti  a  mindennapjait.  Mivel  a mosogató  lefolyócsövét  tesszük  ki  a  legnagyobb  igénybevételnek,  így  magától értetődő, hogy ott keletkezik leggyakrabban dugulás otthonunkban. Ha azt vesszük észre, hogy eldugult a konyhai lefolyó, annak több oka is lehet. Legfőképpen a hideg vízzel  történő  mosogatás,  valamint  a mosogatószer  túlzott  mennyiségben  való alkalmazása okozhat komoly konyhai lefolyó dugulást. Duguláshoz vezethet azonban az is, ha a mosogató szennyvíz elvezető csöve túlságosan hosszú, hiszen így a különböző szennyeződéseknek,  zsírnak,  illetve  mosogatószereknek  bőven  elég  idejük  van lerakódni  a  vezeték  belső  falán.  A  mosogatógép  bekötése  sem  javít sokat  a helyzeten, ugyanis energiatakarékossága miatt az ilyen eszköz kevés vízzel öblíti le a  sűrű  szennyeződéseket,  melyek  meglepően  rövid  idő  alatt  vezethetnek konyhai lefolyó duguláshoz.

Lefolyótisztítás profi gépekkel

Lefolyótisztító praktikák vegyszerek használata nélkül

A már nagyanyáink által is sikeresen alkalmazott szódabikarbóna plusz 20%-os ecet kombinációt,  valamint  a  trisót  vagy  pezsgőtablettát  már  mindenki  ismeri  és valószínűleg  alkalmazta is  kisebb  vagy  nagyobb  sikerrel.  Érdemes  azonban kipróbálni a sóból és lúgkőből álló csodakeveréket is. Szórjunk körülbelül 150g sót, majd szintén 150g lúgkövet, azaz marónátront a lefolyóba, majd öntsünk rá vizet. Várjunk nagyjából 10 percet, majd öblítsük le a mosdókagylót. Enyhébb dugulások esetében a várt hatás semmiképpen sem marad majd el!

Konyhai lefolyótisztítás csőgörény segítségével

Csőgörényt,  azaz  lefolyótisztító  spirált  alkalmazhatunk  magunk  is,  de  ha  nem érezzük  elég  ügyesnek  magunkat  hozzá,  akkor  a  szakember  is  elvégzi  a lefolyótisztítást ezzel az eszközzel. Elzsírosodott lefolyók tisztításához megfelelő eszköz  lehet  a  duguláselhárító  spirál  vagy  más  néven  a  csőgörény.  Elnevezése természetesen  az  eszköz  alakjára  és szerkezetére  utal,  hiszen  egy  tetszőleges hosszúságúra  toldható,  akár  több  darabból  is  álló  spirál  formájú  duguláselhárító eszközről van szó. Ha úgy ítéljük meg, hogy nagyon komoly dugulásról van szó, azt mindenképpen jelezzük a szakembernek! Ebben az esetben ugyanis a szakember valószínűleg egy gépi duguláselhárító spirált fog alkalmazni.

 

 

Lefolyótisztítás – benőtt gyökérzet eltávolítása kültéri lefolyó vezetékeinkből

LEFOLYÓTISZTÍTÁS BUDAPEST 06-20-942-0586

Címkék

duguláselhárítás olcsón mosogató duguláselhárítás lefolyótisztítók lefolyótisztítás otthon tisztító idom duguláselhárítás VII.kerület wc duguláselhárítás duguláselhárítás XIII.kerület vízvezeték duguláselhárítás házilag duguláselhárítás XXIII.kerület wc csésze lefolyó dugulás elhárítás duguláselhárítás XXII.kerület csatornaszag duguláselhárítás Budapesten mosdó dugulása ellen duguláselhárítás XVII.kerület duguláselhárítás II.kerület wc dugulás lefolyó lejtése csatornakamerázás padló lefolyó dugulás mosdó lefolyó dugulás megszűntetése Lefolyótisztítás Budapest Lefolyótisztító szer lefolyó dugulás okai duguláselhárítás 7.kerület duguláselhárítás IV.kerület duguláselhárítás XX.kerület duguláselhárítás XI.kerület bűzelzáró olcsó duguláselhárítás esővíz mosdó lefolyó dugulás padlóösszefolyó Dugulás elhárítás Budapest lefolyó duguláselhárítás Csepel dugulás elhárítása Lefolyótisztítás házilag akciós duguláselhárítás duguláselhárítás dugulások mosogató duguláselhárítás házilag eldugult mosogató szifon wc lefolyó dugulás eldugult mosdó csőtörés duguláselhárítás XIV.kerület csatornaszellőztetés duguláselhárítás III.kerület duguláselhárítás XVI.kerület wc lefolyó dugulás megszüntetése csatorna dugulás elhárítás lefolyó dugulás megszűntetése búraszifon duguláselhárítás XV.kerület Eldugult WC duguláselhárítás XIX.kerület csatorna csőtörés csatorna tisztítás duguláselhárítás XII.kerület mosdó duguláselhárítás házilag dugulás elhárítás Budapest duguláselhárítás IX.kerület szennyvíz bekötés lefolyó dugulás duguláselhárítás falbontás nélkül nedves törlőkendő csőtisztító spirál lefolyó tisztítás lefolyó duguláselhárítás duguláselhárítás VI.kerület Árak duguláselhárító Lefolyótisztítás dugulás wc duguláselhárítás bontás nélkül társasház olcsó csatornatisztítás duguláselhárítás V.kerület dugulás megszüntetése szennyvízhálózat duguláselhárítás 6.kerület szennyvízcsatorna szennyvíz bekötése mosogató dugulás csatornatisztítás eldugult mosogató mosdó eldugult padlóösszefolyó dugulás Budapest mosogatógép mosogató dugulás házilag csatorna dugulás duguláselhárítás I.kerület lefolyó tisztítása házilag mosogató duguláselhárítás fix áron eldugult mosdó duguláselhárítása mosogató lefolyó tisztítása duguláselhárítás 10. ker csatornaszag megszüntetése kellemetlen szagok mosogató lefolyó dugulás Duguláselhárítás Budapest csatornatisztítás házilag duguláselhárítás ár Eldugult mosogató duguláselhárítása vízvezeték szerelés duguláselhárítás X.kerület mosdó dugulása Lefolyótisztító duguláselhárítás árak duguláselhárítás VIII.kerület duguláselhárítás azonnal wc duguláselhárítás házilag mosogató lefolyó padlószifon dugulás duguláselhárítás XVIII.kerület vízvezeték szerelő duguláselhárítás XXI.kerület Wc dugulás megszüntetése Eldugult WC duguláselhárítása
IMAGE
Tippek a házi dugulás elhárításhoz
2017. január 28. szombat
Dugulás elhárítás tippek A dugulás elhárítás sok esetben házilag is megoldható,... Cikk folytatása...
IMAGE
Csőtisztító spirál, az otthoni csodakütyü
2017. január 19. csütörtök
Kézi csőtisztító spirál használata A házi dugulás elhárítás során... Cikk folytatása...
IMAGE
Mindent az eldugult illemhelyekről
2016. december 28. szerda
Mindent az eldugult WC-kről Fontos, nem elhanyagolható feladat, bár érthető módon nem éppen közkedvelt a WC... Cikk folytatása...

Nyári Tibor duguláselhárító ev.
1237 Budapest Hrivnák Pál u. 21
Adószám: 65071689-1-43
Nyári Zoltán
és
Nyári Tibor 
víz-gáz-fűtésszerelő
telefonszámok :
06-20-942-0586
06-20-398-7569
nyarizoli.vizgaz@gmail.com

Levélküldés