Kézi csőtisztító spirál használata

A házi dugulás elhárítás során nagyon jó szolgálatot tehet a csőtisztító spirál, ami gyakorlatilag elengedhetetlen alkatrésze, eszköze háztartásunknak. Ezt a speciális kiképzésű szerszámot barkácsboltokban, szaküzletekben találhatjuk meg. A jelentősen eldugult lefolyó tisztítását nagyban megkönnyítheti a spirál alkalmazása, amely akár a falon belüli lefolyó csőrendszert is képes karban tartani, tisztává varázsolni. A csőtisztító spirál eltérő méretekben kapható, de nagy általánosságban házi dugulástechnikai célokra az 1-2 méteres darabok éppen tökéletesek.

Mindent az eldugult WC-kről

Fontos, nem elhanyagolható feladat, bár érthető módon nem éppen közkedvelt a WC tisztítása. A ráfordított megfelelő odafigyelés ellenére is lehetnek illemhelybeli problémáink, bekövetkezhet a rettegett dugulás. A WC pumpa jó szolgálatot tehet szorult helyzetünkben, s a kisebb elzáródások esetén hatékony megoldást kínál, ám vannak szituációk, amikor a pumpa nyújtotta vákuum kevésnek bizonyul, és a dugulás nem hárul el. A dugulás elhárító mester riasztása indokolt ilyen esetekben. Lényeges a szakember teljes körű tájékoztatása, még akkor is, hogyha a problémát esetleg mi okoztuk azzal, hogy az illemhelybe olyan oda nem illő anyagok kerültek, amik aztán az eltömődést okozták.

Mosogató lefolyó és szifon tisztítása

Szinte minden háztartásban a mosogató az a fekete bárány, mellyel időközönként problémáink adódnak. A dugulás kellemetlenül érintheti mindennapi tevékenykedésünket, így érdemes megpróbálkoznunk házilag elhárítani a bajt. Minden a mosogatótálca lefolyócsonkjával kezdődik. Ellenőrizzük, hogy átjárható-e a leeresztő cső. Ezt egy hosszú pálca segítségével könnyedén megtehetjük. Hogyha itt negatív a végkifejlet, akkor haladjunk tovább a dugulás elhárítás rögös felfedező ösvényén.

Dugulás megszüntetése 10. kerület területén

Eldugult a lefolyó, a wc, vagy a mosdón nem folyik le a víz? Nem segítenek már a házi praktikák és a különféle vegyszerek sem? Nincs az ismerősei között egy jó szakember? Ne várjon tovább, hívjon bennünket most! Budapest egész területén, minden kerületben elérhető a szolgáltatásunk.                           Duguláselhárító Mester: 06 20 9 420 586

Eldugult padlóösszefolyó 

Az eldugult padlóösszefolyó bizony számos kellemetlenséget tud okozni a fürdőszobánkban. Ilyenkor ugyanis a lefelé folyó víz, ahelyett, hogy megfelelő irányban távozna a kádból, csapból, inkább visszafelé, felfelé igyekszik. Emellé gyakran társul erőteljes csatorna szag is, mely szintén nem teszi optimálissá a szorult helyzetet.

Wc dugulás? Semmi probléma!

Nem tudja lehúzni a wc-t? Kellemetlen szagok terjengenek a fürdőszobában és már a fürdőszobából? Nem segítenek a vegyszerek és már a pumpa sem? Itt az ideje egy alapos duguláselhárításnak! Hívjon szakembert a wc-hez, akár már most! 06 20 9 420 586

Talán, ha sorrendet kellene felállítani, hogy melyik dugulást utálják az emberek a legjobban, akkor elég nagy valószínűséggel a dugulás a wc-ben lenne a nyertes. Sajnos ennek nem örül senki. A humort félretéve tényleg az egyik legkellemetlenebb probléma, ha eldugul a wc, hiszen egy konyhai lefolyó eldugulásához viszonyítva ez nem csak kellemetlen a használatban, de kíméletlenül előnytelen szagokat áraszt a helyiségben és az egész lakásban is, esztétikailag is rettenetesen csúnya, és ekkor még nem is beszéltünk arról, hogy egészségügyileg is nagyon veszélyes egy eldugult wc.

Az eldugult wc problémáját mindig azzal kell kezdeni, hogy az mitől dugult el, sokan ugyanis nem tudják megmondani, hogy miért is következhetett be náluk a baj, és nagyon sokan meglepődnek, amikor elmondják nekik a szakemberek, hogy mikkel okozhatnak dugulást a wc-ben. Ha már tudjuk, hogy mitől alakul ki a dugulás a wc-ben, akkor jobban odafigyelhetünk erre, a jövőben akár el is kerülhetjük ezt.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy a toalettet semmiképpen nem szabad szemetesként vagy konyhamalacként használni, nem önthetjük a wc-be az ételmaradékot, és nem szabad oda dobni a nedves zsebkendőt, de még a legkisebb vattacsomót sem. Gondoljunk csak bele, ha kis vattacsomót dobunk a csészébe, gondolván, hogy az picike, úgyis lefolyik, mi történik, ha ezt naponta megtesszük? A kis vattacsomók úgy gyarapodnak valahol a csőben, mintha aprópénzt tennénk félre, és úgy gazdagodnánk meg: minden nap csak 100 forintot teszünk a perselybe, a perselybe egy hónap után nem fér semmi, mert tele lesz. A vattacsomók is ugyanígy felgyülemlenek és dugulást okoznak.

A dugulás a wc-ben azonban nem csak idegen tárgyaktól alakulhat ki, sokszor ugyanis a túl sok wc papír használat okozza a kellemetlen meglepetést. A túl sok wc papírral is megeshet, hogy nem folyik át teljesen a csövön, valahol megakad, majd szépen ott gyűlik tovább. Ez is a használók problémája, tehát érdemes erre is gondolni.

Néha a probléma a beszerelésnél kezdődik, hiszen az is megtörténhet, hogy a vízvezeték szerelő nem jó csövet választ, nem jó méretet, vagy éppen az illesztés nem jó, akkor is könnyedén kialakulhat a dugulás a wc-ben. Fontos arra is figyelni, hogy ne legyen túlfolyás a wc-ben, mert ha hamar vízkövessé válik a lefolyó, akkor szintén könnyebben megakad a papír, okozva ezzel nagyobb dugulást.
Ha eldugul a wc, akkor próbálja meg először egy pumpával megszüntetni a dugulást, ha ez nem sikerül, akkor azonban fontos hamar szerelőt hívni, hiszen egy eldugult wc rengeteg baktériumot rejt, amelyek betegségeket terjesztenek.

Hívjon minket bizalommal
Duguláselhárítás: 06-20-942-0586
Mobilról kattintással azonnal hívható!

Lefolyótisztító praktikák otthonra

Ha nem tud hogyan megszabadulni a kellemetlen szagoktól a fürdőszobában, ha már elege van abból, hogy a mosogatás órákig tart, mert nem folyik le rendesen a víz, ha kikészült attól, hogy a tusoláskor állandóan pocskolnia kell a le nem folyó vízben, akkor itt az ideje, hogy tegyen ez ellen. 

Duguláselhárító Mester az év bármely napján: 06 20 9 420 586

WC dugulás megszüntetése otthon

Borzasztó szagok a konyhából vagy a fürdőszobából? Egyre kellemetlenebb a mosogatás, hiszen a víz már alig alig folyik el? Nem tudja hogy mit kezdjen a wc-ből visszajövő papírral és más kellemetlen dolgokkal? Nem megy le a víz? Próbálta már a pumpát és minden vegyszert? Hagyja a munkát szakemberre, és Ön élvezze inkább a nyarat – mi megszüntetjük a problémát.
Hívja a Duguláselhárító Mestert: 06 20 9420 586

Wc duguláselhárítás házilag

Eldugult a wc és már a pumpa sem segít? Már mindent elolvasott erről a témáról, már mindent kipróbált és még mindig semmi? Sőt, már a szagok is egyre elviselhetetlenebbek?

 

Ne várjon tovább, hívjon profi szakembert, aki egy pillanat alatt képes megszüntetni a problémát!

Duguláselhárító Mester: 06 20 9420 586

Talán a wc dugulás az egyik legkellemetlenebb dolog, ami a háztartásban történhet. Persze említhetnénk még itt nagyon sok dolgot, de a dugulások közül tényleg a wc dugulás a legborzasztóbb, hiszen a szagok és a látvány is eléggé gyomorforgató tud lenni.

Címkék

duguláselhárítás XIII.kerület padlóösszefolyó vízvezeték szerelő búraszifon mosogató duguláselhárítás házilag mosogató dugulás házilag wc duguláselhárítás duguláselhárítás V.kerület eldugult mosogató duguláselhárítás VI.kerület szennyvíz bekötése Budapest Lefolyótisztító szer duguláselhárítás VII.kerület duguláselhárítás XII.kerület duguláselhárítás XV.kerület csatorna csőtörés duguláselhárítás IV.kerület olcsó csatornatisztítás mosdó dugulása ellen duguláselhárítás XVII.kerület csatornaszellőztetés mosdó lefolyó dugulás Dugulás elhárítás duguláselhárítás XX.kerület eldugult padlóösszefolyó dugulások mosogató dugulás lefolyó lejtése wc duguláselhárítás házilag tisztító idom lefolyó duguláselhárítás lefolyó dugulás okai duguláselhárítás XXIII.kerület lefolyó tisztítás csatorna dugulás duguláselhárítás III.kerület eldugult mosdó duguláselhárítása mosogató lefolyó dugulás duguláselhárítás 10. ker duguláselhárítás azonnal duguláselhárítás XIX.kerület olcsó duguláselhárítás lefolyó wc csésze duguláselhárítás olcsón duguláselhárítás IX.kerület csatornaszag megszüntetése padlószifon lefolyó dugulás elhárítás Duguláselhárítás Budapest vízvezeték szerelés mosogató duguláselhárítás duguláselhárítás VIII.kerület csatornatisztítás házilag duguláselhárítás X.kerület duguláselhárítás árak dugulás elhárítása Wc dugulás megszüntetése Eldugult WC duguláselhárítása csatornaszag duguláselhárítás XVI.kerület akciós duguláselhárítás lefolyó dugulás megszűntetése csatornatisztítás csatorna tisztítás duguláselhárító szennyvízhálózat Lefolyótisztítás Lefolyótisztító Lefolyótisztítás Budapest szennyvíz bekötés dugulás Budapest Árak dugulás megszüntetése szennyvízcsatorna mosogatógép csatorna dugulás elhárítás duguláselhárítás Csepel nedves törlőkendő lefolyó tisztítása házilag Eldugult WC vízvezeték duguláselhárítás fix áron padló lefolyó dugulás duguláselhárítás bontás nélkül duguláselhárítás XXII.kerület társasház mosdó dugulása lefolyótisztítás otthon eldugult mosogató szifon mosogató wc lefolyó dugulás duguláselhárítás házilag lefolyótisztítók duguláselhárítás XXI.kerület wc dugulás wc lefolyó dugulás megszüntetése duguláselhárítás 7.kerület duguláselhárítás falbontás nélkül duguláselhárítás 6.kerület duguláselhárítás XIV.kerület csőtisztító spirál dugulás elhárítás Budapest kellemetlen szagok dugulás mosdó duguláselhárítás dugulás wc Eldugult mosogató duguláselhárítása csőtörés duguláselhárítás ár csatornakamerázás duguláselhárítás XVIII.kerület lefolyó dugulás esővíz duguláselhárítás XI.kerület duguláselhárítás II.kerület mosogató lefolyó tisztítása mosdó lefolyó dugulás megszűntetése mosogató lefolyó duguláselhárítás I.kerület bűzelzáró Lefolyótisztítás házilag duguláselhárítás Budapesten mosdó duguláselhárítás házilag eldugult mosdó
IMAGE
Tippek a házi dugulás elhárításhoz
2017. január 28. szombat
Dugulás elhárítás tippek A dugulás elhárítás sok esetben házilag is megoldható,... Cikk folytatása...
IMAGE
Csőtisztító spirál, az otthoni csodakütyü
2017. január 19. csütörtök
Kézi csőtisztító spirál használata A házi dugulás elhárítás során... Cikk folytatása...
IMAGE
Mindent az eldugult illemhelyekről
2016. december 28. szerda
Mindent az eldugult WC-kről Fontos, nem elhanyagolható feladat, bár érthető módon nem éppen közkedvelt a WC... Cikk folytatása...

Nyári Tibor duguláselhárító ev.
1237 Budapest Hrivnák Pál u. 21
Adószám: 65071689-1-43
Nyári Zoltán
és
Nyári Tibor 
víz-gáz-fűtésszerelő
telefonszámok :
06-20-942-0586
06-20-398-7569
nyarizoli.vizgaz@gmail.com

Levélküldés