• Mosdó dugulása ellen

    A mosdó dugulásának megszüntetése

    Kellemetlen, mikor kézmosás után a csapot elzárva a víz csak hosszú percek alatt folyik le, illetve egyáltalában nem, hiszen a probléma ellehetetleníti a mosdó kényelmes használatát. A jelenség hátterében általában a mosdó dugulása áll, amelyet a lefolyóba került és ott megrekedt szennyeződések okoznak. A dugulást okozhatja például szappan- vagy tisztítószer-maradék, hajszálak, köröm- vagy bőrdarabkák, vízkő, illetve valamilyen a csőbe jutott idegen tárgy, például egy beleejtett gyűrű vagy apró gyermekjáték.

    eldugult mosdó lefolyótisztítás házilagMosdó lefolyótisztítás házilag

    A mosdó dugulása ellen

    A mosdó dugulás megakadályozásának legjobb módszere a megelőzés. Helyezzünk a mosdó lefolyójára egy fém vagy műanyag szűrőt, amely felfogja a szennyeződéseket, így azok nem jutnak be a csőbe. Ha a mosdó fölé hajolva mosunk hajat, vagy ott vágjuk a körmünket, a művelet után feltétlenül távolítsuk el a hajszálakat és a körömdarabokat. Szánjunk ere néhány percet, hiszen így elkerülhetjük, hogy később szakembert kelljen hívnunk a dugulás elhárítására.

    A mosdó lefolyótisztítása házilag

    Ha nem sikerült megelőznünk a dugulást, házilag is megpróbálkozhatunk a probléma elhárításával. Számtalan olyan természetes tisztítószert vagy egyéb anyagot használhatunk erre a célra, amely a legtöbb háztartásban megtalálható, például szódabikarbónát, sütőport, ecetet vagy citromsavat. Szórjunk bőven a porok egyikéből a lefolyóba, majd öntsünk rá valamilyen savas folyadékot. Hagyjuk pezsegni, hatni az elegyet, majd néhány óra múlva mossuk át a lefolyót forró, aztán pedig hideg vízzel.

    eldugult mosdószifon tisztítása mosdó dugulása ellenBúra szifon tisztítása mosdó dugulása ellen

    A mosdó dugulásának megszüntetése segítséggel

    Ha a házi praktikák nem jártak sikerrel, hívjunk ki egy profi, duguláselhárítással is foglalkozó vízvezeték-szerelő szakembert, aki elhárítja a mosdó dugulását. Ehhez az eldugult mosdószifon leszerelésére és kitisztítására is szükség lehet. Ha szeretne minél hamarabb megszabadulni a zavaró problémától, és Budapesten keres vízszerelőt, hívjon engem bizalommal! Gyorsan és precízen dolgozom, munkámra garanciát vállalok, illetve hasznos tanácsokkal is ellátom, hogy ne kelljen a közeljövőben ismét szembesülnie a mosdó dugulásának kellemetlen problémájával.

    Az eldugult mosdó dugulása ellen vegye igénybe duguláselhárító szolgáltatásainkat Budapest összes kerületében

    Hívjon minket bizalommal
    Duguláselhárítás: 06-20-942-0586

    Mobilról kattintva azonnal hívható!
    Non-Stop készenléti szolgálat

Címkék

eldugult mosdó duguláselhárítás XVI.kerület szennyvízhálózat dugulás megszüntetése duguláselhárítás ár mosogató lefolyó tisztítása lefolyó duguláselhárítás duguláselhárítás árak vízvezeték szennyvízcsatorna duguláselhárítás X.kerület csatornaszag csatorna csőtörés mosogatógép duguláselhárítás III.kerület duguláselhárítás azonnal duguláselhárítás nedves törlőkendő lefolyó dugulás megszűntetése duguláselhárítás 7.kerület esővíz wc duguláselhárítás duguláselhárítás olcsón duguláselhárítás XIII.kerület duguláselhárítás 10. ker duguláselhárítás VI.kerület Árak társasház duguláselhárítás fix áron eldugult mosdó duguláselhárítása csatornakamerázás duguláselhárítás XXII.kerület duguláselhárító csatornaszag megszüntetése duguláselhárítás XX.kerület duguláselhárítás IV.kerület lefolyó lejtése lefolyó dugulás csatorna tisztítás lefolyó tisztítása házilag Eldugult WC duguláselhárítása padlószifon duguláselhárítás XV.kerület dugulások mosdó lefolyó dugulás megszűntetése csatornatisztítás eldugult padlóösszefolyó eldugult mosogató szifon duguláselhárítás 6.kerület Dugulás elhárítás Eldugult mosogató duguláselhárítása bűzelzáró dugulás Budapest wc lefolyó dugulás megszüntetése duguláselhárítás házilag Eldugult WC Lefolyótisztító Lefolyótisztítás Budapest csőtisztító spirál wc dugulás Duguláselhárítás Budapest eldugult mosogató akciós duguláselhárítás duguláselhárítás XII.kerület csatorna dugulás elhárítás duguláselhárítás falbontás nélkül lefolyótisztítás otthon olcsó duguláselhárítás duguláselhárítás XIV.kerület mosogató dugulás házilag mosogató lefolyó duguláselhárítás Budapesten duguláselhárítás XVII.kerület szennyvíz bekötés wc duguláselhárítás házilag Lefolyótisztító szer dugulás wc mosogató Budapest mosdó csatorna dugulás duguláselhárítás VIII.kerület dugulás duguláselhárítás Csepel mosogató dugulás dugulás elhárítása padlóösszefolyó mosdó duguláselhárítás házilag lefolyó dugulás okai duguláselhárítás bontás nélkül kellemetlen szagok duguláselhárítás XXI.kerület duguláselhárítás XVIII.kerület duguláselhárítás XIX.kerület wc csésze duguláselhárítás IX.kerület tisztító idom wc lefolyó dugulás lefolyótisztítók duguláselhárítás V.kerület olcsó csatornatisztítás duguláselhárítás VII.kerület szennyvíz bekötése mosdó dugulása vízvezeték szerelés mosdó lefolyó dugulás mosogató duguláselhárítás Lefolyótisztítás házilag mosogató lefolyó dugulás mosdó dugulása ellen Lefolyótisztítás Wc dugulás megszüntetése duguláselhárítás II.kerület csőtörés lefolyó dugulás elhárítás duguláselhárítás XI.kerület mosogató duguláselhárítás házilag duguláselhárítás XXIII.kerület csatornaszellőztetés búraszifon vízvezeték szerelő padló lefolyó dugulás lefolyó tisztítás csatornatisztítás házilag dugulás elhárítás Budapest duguláselhárítás I.kerület lefolyó
IMAGE
Tippek a házi dugulás elhárításhoz
2017. január 28. szombat
Dugulás elhárítás tippek A dugulás elhárítás sok esetben házilag is megoldható,... Cikk folytatása...
IMAGE
Csőtisztító spirál, az otthoni csodakütyü
2017. január 19. csütörtök
Kézi csőtisztító spirál használata A házi dugulás elhárítás során... Cikk folytatása...
IMAGE
Mindent az eldugult illemhelyekről
2016. december 28. szerda
Mindent az eldugult WC-kről Fontos, nem elhanyagolható feladat, bár érthető módon nem éppen közkedvelt a WC... Cikk folytatása...

Nyári Tibor duguláselhárító ev.
1237 Budapest Hrivnák Pál u. 21
Adószám: 65071689-1-43
Nyári Zoltán
és
Nyári Tibor 
víz-gáz-fűtésszerelő
telefonszámok :
06-20-942-0586
06-20-398-7569
nyarizoli.vizgaz@gmail.com

Levélküldés